Április

Papír

A papír, mint hulladék, nem sok gondot okoz, mert a körülményektől függően 1-4 hét alatt tökéletesen lebomlik. Persze ha ez a papír egy vastagon festett szórólap, vagy magazin, akkor a bomlás lassabb és közben a festékben lévő nehézfémek, vegyi anyagok kioldódnak. Ugyan alapanyaga a fa is megújuló energiaforrás, de gyártása során 1 tonna előállításához 1,7 tonna fára (15-17 db), 417 m3, vízre és 717 kWh energiára van szükség. Magyarországon szerencsére a legtöbb erdőgazdaság több fát ültet, mint amennyit kivág, de könnyen belátható, hogy ez nem folytatható a végtelenségig. Ezen túl pedig egy pár éves ültetvény csupán fák összesége, közel sem olyan bonyolult szerveződés, mint egy több száz éves erdő. Az erdő ugyanis nem csupán fákból áll, hanem a fákkal és egymással is szoros kapcsolatban lévő növények, állatok és gombák közössége. Ezek kialakulása fokozatos és folyamatos. Minél idősebb egy erdő, annál több élőlény található ott meg, annál bonyolultabb a benne lévő fajok kapcsolati hálója. A fajok közössége kényes egyensúlyon alapul, összességében segítik egymás életét. Minél többen vannak, annál ellenálóbb egy erdő egy kártevővel (vírus, baktérium vagy hernyó) szemben.

Ezzel szemben 1 t újra papír előállítása csupán 100 m3 vizet, 1150 kg használt papírt és 300 kWh energiát igényel. A használt papírt helyben, anyagában is rengeteg mindenre lehet használni: dekorálás, csomagolás, hőszigetelés, takarítás stb.

A szelektíven gyűjtött papírt a papírgyárba szállítják, ahol pépesítik és elsősorban hullámkartont állítanak elő belőle. Ebből készülhet kartondoboz, tojástartó, egészségügyi papírok, de ma már irodai felhasználásra alkalmas újra papír is kapható.

Azzal, hogy nem pazarold a papírt, amikor lehet újra használod vagy újrahasznosítottat használsz, és mindent amit lehet, a szelektív papírgyűjtőbe dobsz, fákat, erdőket élőlények otthonát óvod meg.

Mit tehetsz te? – kihívások kezdőknek, haladóknak, profi természetbarátoknak

  • Egy héten át gyűjts össze minden kidobandó papírhulladékot és mérd meg hány kiló lett. Számold ki, egy hónap/év alatt hány fát mentesz meg azzal, ha használod a szelektív gyűjtőt.
  • Nézd végig a könyveidet, füzeteidet, minden papírárut, amivel kapcsolatba kerülsz és mérd meg hány kiló. Számold ki hány fát, hány liter vizet és mennyi energiát spóroltál meg azzal, hogy ezeket használod új papír helyett
  • Ha van valami ünnep ebben a hónapban, az ajándék csomagolását készítsd el használt csomagolópapírból vagy akár egy régi falinaptár lapjaiból.
  • Könyvet, újságot, a könyvtárból szerezz be!
  • Ha van valaki, akivel ugyan az az érdeklődési körötök, cserélgessétek egymás között az olvasnivalókat.
  • Nézz utána, milyen magyar cégek készítenek, használnak újra papírt.
  • Lányok, a húsvéti tojásokat fessétek természetes festékekkel: http://www.szepzold.hu/husveti_tojasfestes_hazilag_termeszetes_anyagokbol
  • Fiúk, ne valami pancsolt büdös parfümmel menjetek locsolni, hanem tiszt vízzel! (Ebből is elég egy pici, nem feltétlenül kell egy vödör)

További cikkek, érdekességek a témában:

 

A hónap évfordulóiról, emléknapjairól bővebben itt olvashatsz:

Április 3. – Jane Goodall születésnapja (1934), csimpánzkutató, Természetvédelmi alapítványáról itt olvashatsz többet: http://www.janegoodall.hu/

Április 6. – Gyerekkönyvek világnapja: olvass! Sokkal jobb a szemednek mint a képernyőt nézni. Ráadásul a kreativitásod is fejlődik, miközben megjelennek a képek a fejedben. Meglepő, de az E-olvasónál környezetbarátabb megoldás a könyv. (Erről az elektronikai hulladékokkal foglalkozó hónapnál olvashatsz bővebben.) Ha pedig a könyvtárat használod, még többet tettél a környezetért http://szerkeszto.gportal.hu/gindex.php?pg=35578174

Április 7 – Egészség világnapja: akkor élhetünk egészségesen, ha környezetünk is tiszta, rendezett. Ebbe pedig bele tartozik a szemétmentesség is. http://szerkeszto.gportal.hu/gindex.php?pg=35578168

Április 10. – Rákellenes világnap: Rákkeltő lehet például sok műanyag termék. Kerüld el ezeket! http://szerkeszto.gportal.hu/gindex.php?pg=35578160

Április 22. – A Föld Napja: Hulladékod mennyiségének csökkentésével rengeteget tehetsz Földünk természetes élővilágának megőrzéséért! http://szerkeszto.gportal.hu/gindex.php?pg=35089700

Április 24. – Kísérleti állatok világnapja: Kozmetikumaink, gyógyszerink gyártása során, állatokon kísérletezik ki a megfelelő hatóanyagokat, tesztelik a káros mellékhatásokat. Rengeteg csimpánz, kutya, nyúl, patkány esik ennek áldozatul. Ha csak a szükséges mennyiségű gyógyszert fogyasztod, és nem kensz magadra minden kencét, amit a reklámokban hirdetnek, akkor nem csak a műanyag szemeted lesz kevesebb, hanem nem támogatod a fölösleges állatkísérleteket sem. (Erről a témáról többet olvashatsz a veszélyes hulladékok témakörénél) http://szerkeszto.gportal.hu/gindex.php?pg=35089769

Április 30. – Méhek Napja: Azzal, hogy bio élelmiszert eszel, vagy csak nem kerül a kukába romlott kaja, sokat teszel a méhekért is. Sajnos az élelmiszertermelés során használt permetszerek a méhek pusztulását okozzák, aminek az lesz a következménye, hogy a rovarmegporzású gyümölcseink nem teremnek majd. http://szerkeszto.gportal.hu/gindex.php?pg=35089809

Filmek:

Játékok:

Tanári zsebkönyv háttér anyaga:

  • Kézműves: színes szórólapokból, vagy magazinból

10×10-es négyzetet a legkönnyebben két 10 m.- es és egy 14.14 m-es madzag segítségével tudunk kijelölni. Lépései: két karót leverünk egymástól 10 m-re, majd egy harmadik karó és a másik két madzag segítségével. derékszögű, egyenlő szárú háromszöget képezünk. Ezzel meg van a négyzet fele. Már csak egy 4. karóra van szükség, a 4. csúcs kijelöléséhez. Ezt két újabb 10m-es madzag egyértelműen meghatározza. A növényfajok azonosításához használjanak határozó könyveket.

Írjanak egyszerű listát a felismert fajokról (lágyszárúak, cserjék, fák). Érdemes fényképpel is megörökíteni a nehezen felismert fajokat a későbbi azonosítás végett. A levél alakja és a kéreg színe, mintája általában egyértelmű bélyeg. Ha virág vagy termés is van, még egyszerűbb a feladat.

Biodiverzitásról néhány gondolat: http://www.beagleproject.org/hu/information/?op_id=711

http://kovasz.bkae.hu/kov15/bajomi.html

  • Szituációs játék: Az iskola vezetőségének döntést kell hoznia a papírfelhasználásról és fogyasztásról. Az önkormányzat képviselői is jelen vannak, hiszen az önkormányzat támogatja anyagilag az iskolát. Egy tanszergyártó cég üzletkötői is eljöttek, szeretnének minél több mindent szállítani az iskolának. A tanárok azt javasolják, hogy kizárólag újrapapírt használjanak. Az önkormányzat képviselői azt szeretnék, ha minél kevesebb papír fogyna, és minél olcsóbban szereznék azt be. A tanszergyártó cégnek kétféle terméke van: a kicsit olcsóbb hagyományos papírból készültek, és a hangyányit drágább újrapapír termékek. Viszont ha ezt választják, havonta ingyen elviszik az iskola papírhulladékát. Mindhárom csoport elmondhatja indokait, majd egymásnak kérdéseket tehetnek föl. Végül az iskola vezetősége dönt a kérdésben. A három csoport érveit tartalmazó kártyák letölthetők honlapunkról.
    • Játék menete: Az osztályt 5 csoportra osztjuk a résztvevők létszámának függvényében. A 3 érdekképviseleti csoport mellett jelen van az iskola vezetősége és egy nagyobb létszámú hallgatóság is, akik kérdéseket tehetnek fel (kevés játékos esetén, ez elhagyható).

10-15 perc felkészülés után a 3 érdek képviseleti csoport 5 percben elmondhatja az érveit, terveit. Közben a másik 4 csoport kérdéseket ír fel, amiket az összes csoport meghallgatása után tehetnek fel. Ha elfogytak a kérdések az igazgatóság (függetlenek) dönt a kérdésben.

LETÖLTHETŐ Segédlet az érdek képviseleti csoportoknak.