Február

Mi a hulladék és mi a szemét?

 

A két fogalmat nehéz szétválasztani egymástól. Amit mi itt szemétnek hívunk, az hivatalos szakmai szóval települési szilárd hulladék. Ennek gyűjtése, kezelése, feldolgozás a hulladékgazdálkodás feladata. Mi igyekszünk elkülöníteni az újra használható, újra hasznosítható hulladékot, és a szemetet, ami a szeméttelepre kerül és ott is marad több száz évig.

Életszínvonalunk emelkedése egyre növeli fogyasztási igényeinket és csökkenti figyelmüket. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, amit kidobtunk a kukába, az megszűnt létezni, nincs vele több dolgunk, nem találkozunk vele sosem.

Magyarországon évente 114 millió tonna szilárd és folyékony hulladék keletkezik, aminek csak kb. 5%-a lakossági hulladék. Ez nem azt jelenti, hogy mi nem szólhatunk bele jelentősen a hulladékcsökkentése, hiszen az ipar, az élelmiszergyártás a mi igényeinket szolgálja ki. Érdemes utána nézni, hogy melyik iparág termeli a legtöbb szemetet illetve számon tartani a környezetbarát termékeket, védjegyeket.

Mit tehetsz te? – kihívások kezdőknek, haladóknak, profi természetbarátoknak

  • Válassz ki egy szemetet (pl tízóraid zacskója, üdítős flakon, bárminek a csomagolása) és találd, ki hogyan tudnád megoldani, hogy ez a szemét ne keletkezzen, azaz be se lépjen az életedbe (pl. ezek után dobozban hozod a tízóraidat, kulacsban az innivalódat)
  • Kiránduljatok egyet a lakóhelyetek közeli erdőben. Fényképezzetek le 3 fajt (földön, lágyszárú növényzeten élő ízeltlábút, csigát biztosan találtok) és nézzetek utána mit fogyaszt, őt mik fogyasztják –várjuk a fotókat és a következtetéseket!
  • Süssetek süteményt és azt egyétek boltban vásárolt, becsomagolt édesség helyett Itt van például néhány zabkeksz recept: http://www.nosalty.hu/receptek/kategoria/edes-keksz/zabpelyhes-keksz
  • Gyűjtsd 1 napig külön a szemetet. Este vizsgáld meg, mi az ami mehetett volna a szelektív gyűjtőbe, vagy mi az amit lehetett volna még néhányszor használni. (ragacsos, ételmaradékos szemetet ne keverd össze a többivel) Mekkora rész lett volna újrahasznosítható? Ismételjétek meg a kísérletet többször, hiszen nem minden nap ugyan azt dobjuk ki.
  • Próbáld elérni, hogy csak az legyen a szemetedben, ami már tényleg nem használható többször.
  • Szervezzetek 0 hulladékos farsangi bulit! A díszítés készüljön újrahasznosított anyagokból, amit akár egy következő bulin is használhattok majd. Papír tányérok és poharak helyett mindenki hozzon magának otthonról elmoshatót. A jelmezeitek készüljenek régi ruhákból, vagy újból használható anyagokból.

 

További cikkek, érdekességek a témában:

A hónap évfordulóiról, emléknapjairól bővebben itt olvashatsz:

Február 1. – Tisza élővilágának emléknapja (ciánszennyezés évfordulója) 2001-ben ezen a napon érte el a Tisza magyarországi szakaszát a ciánnal szennyezett víz, ami egy romániai aranybányából ömlött ki január 31-re virradó éjjel. A cián erős méreg, gyakorlatilag az egész folyó élővilágát kipusztította, és beszennyezte a folyó környékén lévő termőföldeket, kutakat is. Ez az emléknap szomorú példája az emberi gondatlanság következményeinek. http://szerkeszto.gportal.hu/gindex.php?pg=35493667

Február 2. – Vizes élőhelyek világnapja: Tavaink, folyóink, mocsaraink védelme, nem csak az ott élő állatok és növények miatt fontos, hanem magunk miatt is. A tiszta ivóvíz életünk alapfeltétele. Ezt felismerve 1971-ben nemzetközi szerződést kötöttek a világ országai a vizes élőhelyek és élőviláguk, köztük a madarak védelme érdekében http://szerkeszto.gportal.hu/gindex.php?pg=35091011

Február 12. – Charles Darwin angol természettudós születésének évfordulója.

Az evolúció elméletének megalkotója, amivel alapjaiban változtatta meg az addigi természettudományos gondolkodást

Február 14. – Valentin nap: ne vegyél fölösleges, cuki porfogókat, inkább akit szeretsz, lepd meg saját készítésű sütivel vagy szervezz valami közös programot (süti sütés, társas parti, stb.) Az ünnep eredetéről itt olvashatsz többet: http://szerkeszto.gportal.hu/gindex.php?pg=35493407

Farsangrendszerint ebbe a hónapban van a farsangi ünnepek ideje. De mivel a farsangi időszak mindig január 6.-án, Vízkereszt napján kezdődik, ezért ott írtunk bővebben erről a témáról

Filmek:

Játékok:

Tanári zsebkönyv háttér anyaga:

– levelek, virágok, termések, lágy szár, faágak, kidőlt fa: mikroorganizmusoknak, lebontó szervezeteknek szolgálnak tápanyagul. Rajtuk keresztül válnak felvehetővé a magasabb szervezetek számára. Az avar, a kidőlt fák búvóhelyet biztosítanak számos fajnak. Korhadt anyagokon számos gombafaj telepszik meg, segítve a lebomlást és táplálékul szolgálva más élőlényeknek.

– állatok ürüléke: tápanyag a lebontóknak, és a ganajtúró fajok hasznosítják utódaik táplálására

– madártoll: fészekanyag, (szigetelés) lebontók hasznosítják

– elhullatott szőr: fészekanyag, (szigetelés) lebontók hasznosítják

– levedlett bőr, kitinpáncél, lárvabőr, báb: tápanyag, értékes tápanyag vagy annak a fajnak, ami levedlette, vagy más fajoknak, lebontóknak

– ledobott gyík farok: lebontók tápanyaga

– tojáshéj, csigaház: fontos kalcium forrás a madaraknak, kisemlősöknek

– élelemmaradék (csont, maghéjjak, magok, toboz, bagolyköpet): lebontók tápanyaga

– elhullott állatok: lebontók tápanyaga