Hagyományos gazdálkodási módok gyakorlatorientált oktatása, átadása a Cserhát Natúrparkban

2019. március 24.

 

A gyakorlati bemutatókon, oktatásokon alapuló foglalkozásokat legtöbb esetben a helyi gazdálkodók területén tartottuk. A foglalkozások vezetői a régi tudások ismerői közül kerültek ki, és a résztvevők választhattak az érdeklődési körüknek megfelelő témák között. Célunk az volt, hogy minél többen tudják elsajátítani a régi gazdálkodási ismereteket és több helyszínen, különböző körülmények között gyakorolják. Például a gyümölcsfák fajtájától is függ a metszés módja és általában egy gyümölcsös kerten belül nehéz megtalálni valamennyi gyümölcsfajtát. Ezért több kertet, gyümölcsöst bevontunk a programba. Nem csak a gyümölcsfák metszését, gondozását oktattuk, hanem az oltóvesszőgyűjtést, oltást, szemzést is.

 Legnehezebb feladat volt a lóval történő földművelés oktatásához megtalálni azt az embert, aki még ért hozzá és el is tudja magyarázni. Ugyancsak érdekes volt a kézi kasza előkészítése és a kaszálás, szénakészítés. A bujáki kertészetében pedig a köztes termesztés előnyeivel és a természetes növényvédelemmel ismerkedtek meg az érdeklődők.