Hungarikum 2020.

 

Tizenöt éves a Pannontáj- Sokoró Natúrpark

 

A Pannontáj- Sokoró Natúrpark 2006-ban alakult, a Pannontáj- Sokoró Közhasznú Egyesület 2016-ban vette át a munkaszervezet feladatait. Így a 2021-es év jubileumi, melyet eddig is legnagyobb hangsúlyt kapott környezeti nevelési tevékenységünkkel szeretnénk megünnepelni. A megvalósításban szakmai partnerünk a Kisalföldi Erdőgazdaság Ravazdi Erdei Iskolája, akikkel megalakulásunk óta folyamatos szakmai kapcsolatban állunk, több kiadványt, közös programot, tábort valósítottunk meg, melyek fő célcsoportját az általános iskolás gyermekek jelentették.

A Pannontáj- Sokoró Natúrpark természeti értékei a Tényői Települési Értéktárba kerültek felvételre 2017-ben, majd 2019-ben Győr-Moson-Sopron megye natúrparkjai, a Szigetköz Natúrpark és a Pannontáj- Sokoró Natúrpark megyei értékké váltak a Győr-Moson-Sopron megyei Értéktár Bizottság döntése alapján.

Natúrparki tevékenységünk során a legnagyobb hangsúlyt a fiatalok, gyermekek környezeti nevelésére fordítjuk, melynek részét képezi a helyi, natúrparki, megyei és nemzeti értékek megismertetése, megőrzésének fontosságára való figyelemfelhívás is.

A projekt keretében megkezdett értékközpontú környezeti nevelő tevékenységünket szeretnénk folytatni, melynek elemei a következők:

Jelenleg folyamatban van egy pályázatunk, melyből egy 200 oldal terjedelmű natúrparki tananyagot készítünk az általános iskolások számára. A tananyag a térség földrajzára, élővilágára, hagyományaira, híres szülötteire, megyei értékeire fókuszáló olvasókönyv, mely az általános iskolák felső osztályaiban a mindennapos tanórák keretében feldolgozható információkat tartalmaz. Ezen tananyaghoz kapcsolódóan szeretnénk feladatlapokat készíteni, mely a gyerekek számára könnyebben feldolgozhatóvá teszi a leírtakat, valamint segítséget nyújt a pedagógusok számára az információk átadásában, a gyermekek számára pedig a befogadásra. A projekt keretében 150 darab A4-es méretű feladatlap készül, mely nem kerül nyomtatásra, hanem az egyesület honlapjára (www.pannontaj.hu) feltöltjük, és onnan elérhetővé válik a pedagógusok, szakkör- és táborvezetők számára.

Projektünk második elem egy kiállítótér létrehozása a Kisalföldi Erdőgazdaság Ravazdi Erdei Iskolájában. Az erdei iskolával szoros szakmai kapcsolatot alakítottunk ki, ezért tartjuk fontos lépésnek, hogy az erdei iskola moduljai közé bekerüljön egy elem a Pannontáj- Sokoró Natúrparkról. A környezeti nevelési foglalkozásokra, túrákra, táborokba évente mintegy 3000 gyermek érkezik, akik az Erdészeti Gyűjtemény keretében megismerik a térség állat- és növényvilágát. A megvalósításra kerülő natúrparki kiállítással, mely folyamatosan megtekinthető lesz, a Pannontáj- Sokoró Natúrpark térségét ismerhetik meg a gyerekek és a velük érkező felnőttek, pedagógusok. A három roll up az alábbiakat tartalmazza majd: 1. Mi az a natúrpark? 2. A Pannontáj- Sokoró Natúrpark térképe 3. A Pannontáj- Sokoró Natúrpark hagyományai, megyei értékei

Pályázatunk harmadik eleme az V. Pannontáj –Sokoró Natúrparki vetélkedő megszervezése és lebonyolítása. A vetélkedőt 2016-tól kezdődően szervezzük meg a natúrpark általános iskoláinak részvételével. A felső tagozatosok versenyeznek egymással 3 fős csapatokban, 3 online forduló keretében, majd a legjobban teljesítő 15 csapat számára egy döntő fordulót szervezünk, melynek része egy túra, a Sokorói térség megismerésére, valamint játékos, kreatív feladatok megoldása. A pályázat keretében sor kerül a vetélkedő meghirdetésére 2020 októberében, majd a regisztrált csapatok számára kiküldésre kerül 3-4 hetes időközönként a 3 online forduló feladatsora. Ehhez szeretnénk felhasználni, kipróbálni a tananyaghoz készülő feladatlapokat is. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint kb. 15 iskolából 40 csapat jelentkezését várjuk. A három online forduló értékelésre kerül, és a legjobban teljesítő 15 csapat meghívást kap Ravazdra, az erdei iskolába egy döntővel egybekötött terepi programra. A döntő alkalmával kerül sor az eredményhirdetésre, az ajándékcsomagok kiosztására. A vetélkedőt az iskolákban koordináló pedagógusok újság előfizetést fognak kapni (2020-ban egy éves InGreen előfizetést kaptak). A döntőn nyertes csapat lehetőséget kap az Országos Natúrparki Vetélkedőn való részvételre, melynek minden felmerülő költségét egyesületünk vállalja át.

A vetélkedő döntőjének lebonyolításában évek óta számíthatunk a középiskolások segítségére, akik Iskolai Közösségi Szolgálat keretében segítséget nyújtanak a sikeres megvalósításban. A segítő fiatalok sok esetben az egykori versenyzőink, szakköröseink közül kerülnek ki.

 

Az elnyert támogatás összege: 2 300 000 Ft

 

A program megvalósítása a HUNG-2020 felhívásra benyújtott, HF/486/2020 azonosító számon nyilvántartásba vett pályázatunk keretében történik.

 

Pannontáj- Sokoró natúrparki feladatgyűjtemény

Versenyfelhívás - V. Pannontáj- Sokoró Natúrparki Vetélkedő 2021.

A Pannontáj- Sokoró Natúrpark munkaszervezete, a Pannontáj- Sokoró Közhasznú Egyesület „Pannontáj- Sokoró Natúrpark Vetélkedő” címmel csapatversenyt hirdet 5-8. osztályos tanulók számára. A versenyre 3 fős csapatok jelentkezését várjuk, a csapatok összetételére vonatkozóan kikötést nem teszünk. Nem feltétel a csapat iskolához kötött jelentkezése, örülnénk, ha a helyi közösségek (pl. művelődési házak, tanodák) segítséget nyújtanának a gyermekeknek a vetélkedőn való részvételben. A verseny három „levelezős” fordulóból áll, melyet terveink szerint ünnepélyes eredményhirdetés zár le. Nevezési díj nincs. A feladatokat és a további információkat e-mailben fogjuk elküldeni a regisztrált csapatok számára.