Megalakult az ország 14. natúrparkja a Tápió Natúrpark

2019. június 22.

 

  1. június 22-én a Pest megyei Farmoson került megrendezésre a Tápió Natúrpark címátadó ünnepsége.

 

Rácz András az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a rendezvényen elmondta, hogy a Tápió Natúrpark az ország 14. natúrparkjaként, 18 településen, 75 ezer lakossal és 73 ezer hektáron alakult meg. Beszédében hozzátette, hogy a Tápió Natúrpark immár egy új erdei iskolával, valamint egy 21. századi követelményeknek megfelelő természetvédelmi oktatóközponttal és 13 tanösvénnyel várja a látogatókat. Az államtitkár felelevenítette, hogy hazánkban már a rendszerváltáskor megjelentek a natúrparki kezdeményezések, viszont a természetvédelmi törvénybe csupán 2004-ben került bele a natúrpark fogalma. 2005-ben létrejött a Magyar Natúrpark Szövetség. Hozzáfűzte, hogy nemrég készült el a natúrparkokról szóló rendelet, amely szabályozza a natúrpark cím adományozását, azok működését és a mindennapi tevékenységük végzéséhez szükséges kérdéseket.

Czerván György, a térség országgyűlési képviselője beszédében kitért arra, hogy korunk egyik legnagyobb kihívása a vidéken élő fiatalok megtartása a városok elszívó hatásával szemben. Elmondta, hogy a vidéki lakosság számára is szükséges, hogy legyen munkahelye, valamint jövőképe, ahol el tudja képzelni a jövőjét és szeressen ott élni. Az országgyűlési képviselő elmondta, hogy Európa számos térségében keresik a megoldást a vidéki élet fenntartására, amelynek egyik helyi kezdeményezése a natúrparkok létrehozása. Beszédében kitért arra, is hogy a natúrparkok sajátossága a nemzteti parkokkal szemben az, hogy az ott élő a helyiekkel, valamint a korábban létrehozott közösségek bevonásával végzik a természeti értékek védelmét.

Az ünnepségen köszöntőt mondott továbbá Wenhardt Lászlóné, a Tápió Közalapítvány elnöke, Szabó István a Pest Megyei Közgyűlés elnöke, Dr. Rainer Haas, Ludwigsburg Járás elnöke, Pogácsa Tibor önkormányzati államtitkár, és Básthy Béla, a Magyar Natúrpark Szövetség elnöke.

A köszöntők és az ünnepi beszédek után a bicskei tüzérek ágyúszóval köszöntötték az új natúrparkot, majd a helyi népdalénekesek és további fellépők műsora következett. Az ünnepségre látogatók részt vehettek kézműves foglalkozásokon, játékokon és egyéb fakultatív rendezvényeken. A program szervezői mindenkit szeretettel invitáltak egy közös ebédre is.

forrás: hirado.hu