Tanulmányút a Körösök Völgye Natúrpark területén

2018. október 6.

 

A hazai natúrparkok szakértői ismét tanulmányúton vehettek részt a Magyar Natúrpark Szövetség, Pannontáj-Sokoró Közhasznú Egyesület és a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület közös szervezésében, az EFOP-5.2.2-17-2017-00017 - Együtt a fiatalokért! projekt keretében, Békéscsabán.

A szervezők a tanulmányutat ez alkalommal kerékpáros túrával kötötték össze, mely egy helyi védettséget élvező területről indult, az Élővíz csatorna mentén halad, mely során megtekintettük a csatorna mentén a belterület és külterület jellegzetes élővilágát. A Csabai Körtúra mentén kulturális és természeti értékek mellett érkeztünk Póstelekre, ahol a pósteleki kastélyparkot, a kastélyromot valamint a Wenckheim-Széchenyi tanösvényt néztük meg. A Pósteleken működő Körös Klub által működtetett Boros László Kutatóházba is ellátogattunk, ahol a Körös Vidékre jellemző növénytársulásokat őrzi és gondozza a civil szervezet.

A térség környezeti nevelésben jártas civil szervezetei rendkívül sokoldalú tevékenységüket mutatták be résztvevők számára, mely lehetőséget ad a szakmai kapcsolatok tovább fejlődésére.